2009. december 9. (szerda) 21:00
programváltozás! Szakcsi Lakatos Béla Trió, ÁTLÁCCÓ - Transparency International Magyarország

SZAKCSI TRIÓ

Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híreszeneszerzővé és a klasszikus zene jeles interpretálójává váljon. Ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a jazzel, s ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól. Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel. A hazai jazztörténetben - előbb a Rákfogó, majd a Saturnus együttessel - Szakcsinak elévülhetetlen szerepe volt a fúziós jazz térnyerésében. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán, ahol Keith Jarrett, Chick Corea és Herbie Hancock példája alapján a klasszikus zene és a jazz összefonására (ötvözésére) is hangsúlyt fektetett. Ennek keretében kezdte újra tanulmányozni Bachtól, Bartók, Sztravinszkij, Schönberg és Webern műveit.Mindeközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott. 2005-ben március 15-e alkalmából a dzsesszműfajt és az annak mozgásterébe eső szellemiséget integráló törekvéséért, amelyet felsőfokon interpretál a világ pódiumain, Kossuth-díjjal tüntették ki.

 
2010. JÚLIUS  >
HKSZCSPSZV
2829301234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930311